Márton-nap.info

Pipitér

Egyszer volt, régen volt, Nekeresdfalván túl, de Sosemvoltváron in­nen, volt egyszer egy gazdag ember.
Ennek az embernek annyi libája volt, mint fűszál a réten, de még annál is több, egy sánta kislibával. Libapásztor is tartozott, persze, a tö­méntelen sok, gágogó jószághoz; Jutkának hívták az anyátlan-apátlan fa­luárváját, aki a libákat őrizte naphosszat a réten.
S míg a gágogó nyáj vidáman csipkedte a kövér füvet, a kis sánta odahúzódott Jutkához, és hízelkedve dörzsölte csőrét a libapásztor arcához. Bizalmas jópajtások vol­tak ők ketten; Jutka meg a nyomorék libácska.
Egy napon a gazdag ember kijött a rétre, és elégedett ábrázattal szem­lélte a temérdek fehér jószágot; s amint így nézelődött megpillantotta Jut­ka mellett a kislibát.

„No, majd véget vetek én ennek a nagy barátságnak” – gondolta, és csak úgy félvállról odaszólt a kislánynak:

– Holnap levágjuk ezt a sánta ludat. Gondod legyen rá, hogy jókor reggel a konyhára kerüljön!

Ezzel visszadugta szájába a pipáját, sarkon fordult, és hazaballagott.

Sírt, sírdogált Jutka keservesen; könnyei odahullottak a kis sánta fe­jére. Mit csináljon? Hova rejtse? Mi lesz belőle az ő kedves pajtása nélkül? Egyszerre csak – hallj csudát! – megszólalt a kisliba:

– Ne búsulj, édes gazdám, dehogyis válunk mi el! A patak partján, tudod, van egy öreg, odvas fűzfa. Oda bújok én most el, s holnap reggel ott várok rád! Aztán majd meglátod, nem lesz többé semmi baj!

A libácska ezzel elsántikált a patak partjára, ott is az odvas fűzfához, elbújt, ahova mondta, Jutka pedig hazahajtotta a többi libát.

Másnap kora hajnalban nagy kiáltozásra ébredt; a gazdasszony keres­te a sánta libát, le akarta vágni, hogy idejében megsüthesse. A lármára kijött a gazda is, előrángatta Jutkát:

– Hol az a liba?

A kislány csak sírt, rítt keservesen, és nem felelt semmit.

– Bizonyosan elloptad, mert te akarod megenni! – kiáltotta a gazda, és kilökte Jutkát az udvarról.

Az pedig futott, futott, s meg sem állt a patak parti odvas fűzfáig. A kisliba már várta:

– Ne sírj, kicsi gazdám, meglásd, minden rendbe jön! – mondta vidá­man. – Most azonban gyere, bújjunk el ide a sűrű bokrok közé, mert előbb teljesíteni akarom a gazdag ember kívánságát.

Sietve elbújtak, s ezt jól is tették, mert már jött is a gazda, maga előtt hajtván töméntelen sok libáját.

Az egyik kövér lúd – amely mindig irigyelte a kis sántát, merthogy Jutka azt szerette legjobban -, így árulkodott a gazdának:

– Gi-gá-gá… Én tudom, hova bújt el a libapásztor kedvence!

– No, ha tudod, keresd meg tüstént! – mordult rá a gazdag ember.

– Én is tudom! Gá-gá, én is tudom! – gágogták a többiek is, és nyom­ban elszéledtek a rét minden sarka felé.

A gazda meg leült az útszéli eperfa árnyékába pipázni, meg hűsölni. Még el is szundított a nagy fáradtság után…

Mikor felébredt, eszébe jutottak a libák; de bizony rémülten látta, hogy csak itt-ott fehérlik egy-egy gágogó a távolban. Nosza, nagyot ugrott ijedtében; kapta a botját, hogy összeterelje őket. S amit így futkosott a libák után, tekintete megakadt a rét virágjain, milyen szépen megvannak azok egyhelyben! Még őrző sem kell melléjük, csak hajladoznak, bókolgatnak kedvesen… Amint ezt így elgondolta, megbotlott egy kiálló kődarabban, és akko­rát esett, amilyen hosszú volt.

Miközben feltápászkodott, dühösen rázta az öklét a távolban fehérlő libái felé:

– Ó, hogy változnátok virágokká! – kiáltotta.

– Gi-gá-gá-gá… – hallatszott most a feje felett.

A gazda feltekintett, s hát – uramfia, mit látott? A levegőben, maga­sabban, mint a legmagasabb jegenyefa legfelső ágának hegyében lengede­ző legszélső levélke – ott repült a sánta liba, a liba hátán pedig vidáman kacagott a libapásztor Jutka.

No, tátva felejtette most a száját a gazda… De még csudálkozni is elfelejtett ijedtében, amikor körülnézett a réten. Mert a libái ebben a szem­pillantásban változtak át fehér pipitér virágokká.

Bizony, virág lett a gazdag ember töméntelen libájából!

Jutka pedig a sánta liba hátán repült árkon-bokron, hegyen-völgyön át, messze, messze, s meg sem álltak Lúdláb kastélyig. Ott pedig még aznap este Lúdláb hercegnő lett a libapásztor Jutka…

Aki nem hiszi, menjen ki a rétre, szedjen egy nagy csokor fehér pi­pitér virágot!

Hozzászólás írása

shares