Aj, aj, liba-bál, liba-bál!
Kiskereki, kisbereki
nevezetes liba-bál!
Volt ott mákos rétes,
túróval sült béles,
liba-orrnak illatozó
vaníliás krémes.
Liba-kukta tálalt
ízes béka-sültet,
kék gerlice tojásával
töltött béka-sültet.
No, és a sok jó bor!
Sok is volt a jóból!
Álló este töltöttek
a móri ezerjóból.
Aj, aj, liba-láb, liba-láb!
Kerek réten táncot járó,
táncot lejtő libaláb!
Elöl járta Böske
Bóbitás Elekkel,
utolsónak Kuka Berta
Nótás Kelemennel.
Libbent-lobbant már a
bokrokon a barka
– libi-libi-libuskáim! –
a kürt ezt jajongta.
Aj, aj, liba-zaj. liba-baj!
Kiskereki kisbereken
süvöltöző liba-jaj!
Lesben állt a róka
a sűrű szélében:
– Ej, mi az ékes móka
ott kinn a mezőben?
Körbe osont, ámult,
bokrok közül bámult:
sosem látott jó lakoma
volt, mi elé tárult.
– Kerek liba-combok,
ékes liba-lábak!
Ötven liba ötven mája
tölti ma a tálat!
Aj, aj, róka-tánc, liba-baj!
Kiskereki kisbereken
sikoltozó liba-baj!
Kiborult a sok sült,
kiborult a rétes,
kiskereki barna sárba
kiborult a béles.
Surrant, osont Böske
Bóbitás Elekkel,
menekült már Kuka Berta
Nótás Kelemennel.
Tarka tollú Malvin
is menekült volna:
már annak a kurta lábát
a róka markolta.
Aj, aj, liba-máj, liba-máj!
Kiskereki róka-tálon
illatozó liba-máj!
(Forrás: Varga Katalin:Gőgös Gúnár Gedeon)